Sharon Stone végre szabad
A hollywoodi színésznő, Sharon Stone és a férje, Phil Bronstein válnak. Ezt a döntést azután hozták meg, hogy Stone visszatért a "A Different Loyalty" c. kémthriller forgatásáról.
A filmsztár és a férje, a "The San Francisco Chronicle" főszerkesztője között a problémák még 2001-ben, három évvel az esküvő után kezdődtek. A The Sun pletykalapban megjelent néhány intim kép, amelyen Bronstein szőke nőkkel volt látható. Az "Elemi ösztön" sztárja a rá jellemző módon válaszolt. Amikor a fogadott fiúkkal együtt apák napját ünnepelték a los angelesi állatkertben, Stone a férjét Komodo krokodil etetésére biztatta. Az állat Bronstein fehér edzőcipőjét egérnek nézte és megpróbálta felfalni. A férj komoly lábsérüléseket szerzett, sőt megkellett operálni. A sajtó szerint ez volt a színésznő finom bosszúja. Azzal érveltek, hogy Bronstein rosszabbul is járhatott volna, ha például a neje jégvágóval intézte volna el.
A szakítás után Bronstein a közös Beverly Hills-i házukban maradt, a színésznő pedig los angelesi lakásába költözött. Stone ismerősei szerint a szakítás olyan váratlanul érte a párt, hogy még el se készíttették a válás okmányokat. Jelenleg viszont gőzerővel dolgoznak ezen.
Net-Cafe [2003-07-25]
|